Darth Vader, korábbi nevén Eric Welch, New York állam nyugati részén, egy Canandaigua nevű településen él, ahol konditermet működtet. Mint elmondta, különböző nevelőszülőknél nőtt fel, ezért egykori nevéhez nem fűzte semmiféle szoros családi kötelék. A férfi a csillagháborús sorozat rajongója, és azért vette fel a filmtörténet egyik legmarkánsabb és legkarizmatikusabb gonosztevőjének nevét, mert az – mint mondta – vezéri tulajdonságokat mutat, és keménységről tesz tanúságot.
Vader (a volt Eric Welch) saját keménységét félmaratonon és egyéb erőpróbákon teszteli. A férfinál 2002-ben állapítottak meg leukémiát. A helyi közlekedésrendészet megerősítette a lapnak, hogy az egykori tengerészgyalogos teljesen törvényesen viseli a filmbéli figura nevét.