Finnország is szorosabbra zárja kapuit a migránsok előtt

Az ország külügyminisztériumának bejelentése szerint a finnek azt tervezik, hogy körülbelül húszezer menedékkérőt kiutasítanak.

Ez azt jelenti, hogy az összesen 32 ezer menedékkérelmi igény majd kétharmadát visszadobták a hatóságok – mondta el az AFP-nek Paivi Nerg, a finn külügyminisztérium munkatársa.

Nerg azt is elmondta, hogy az ezt megelőző években körülbelül a kérvényezők 60 százalékát utasították el, de mostanra sokat szigorítottak az Irakból, Afganisztánból és Szomáliából érkezőket érintő kritériumokon. Hozzátette, hogy minden kérelmet egyesével bíráltak el.

Finnország 2015-től csak olyanoknak ad menekültstátuszt, akik tényleg közvetlen fenyegetettségnek vannak kitéve abban az országban, ahonnan érkeznek. Így az afgán, iraki és szomáliai migránsok jó eséllyel a jövőben se kapnak menedékjogot az országban.
Paivi Nerg nyilatkozta szerint a következő hónapokban két repülőt is indítanak a fedélzetükön olyan irakiakkal, akik deportálásra kerültek.

Svédország több mint 80 ezer migránsnak utasította el a menedékjogi kérelmét, akiket így kitoloncolnak az országból. A svédek akárcsak a finnek repülőgéppel szállítják vissza anyaországukba az elutasított menedékkérőket.