Volt lokista válogatottakkal erősítenek az NB I-es futballklubok

A kiesés ellen harcoló fővárosi egyesület a 26 esztendős észt Igor Morozovot teszteli. A tallinni futballista, aki 29 alkalommal szerepelt már hazája nemzeti válogatottjában, korábban a DVSC-TEVA színeiben 23 NB I-es meccset játszott. Légióskodott Lengyelországban is, ám jelenleg klub nélkül van, így lelépési pénz nélkül igazolható.

Szintén egykori lokistát szerződtet a sereghajtó Békéscsaba is. A szakvezető Zoran Szpisljak jól ismeri a most érkezett kapust, hiszen hajdúsági trénerkedése idején Vukasin Polekszics a debreceni klub játékosa volt. A sokszoros montenegrói válogatott hálóőr az NB I-ben a Kecskemét és a Pécs kapuját is védte, ezúttal hazájából, a Szutjeszka Niksics együttesétől érkezik Békéscsabára.

– Nagy erősítést jelent. A gólvonal elől magabiztosságot kell sugároznia a társaira. Ősszel legalább öt pontot veszítettünk kapushibák miatt – mondta Szpisljak edző, aki vélhetően a Debrecenben kapott hét gól több találatát is e bakik közé sorolja.