Vizsgálatot indít Lengyelország ellen az Európai Bizottság

A lengyel alkotmánybíróság hatáskörének korlátozása miatt az Európai Bizottság előzetes vizsgálatot indít Lengyelország ellen. A lépést az unióban többen is korainak minősítették.

Úgynevezett eligazító jellegű vitát tartott az új varsói kormány tevékenységéről az Európai Bizottság (EB) Brüsszelben. Az ülésen volt szó az alkotmánybíróság hatáskörének korlátozásáról és a közmédia vitatott átalakításával kapcsolatos törvénymódosításokról. Utóbbira március végén fognak visszatérni, az arra szakosodott Velencei Bizottsággal együtt.

Az előzetes vizsgálatot a jogállamisági mechanizmus keretében fogják lefolytatni – mondta el Frans Timmermans, az EB alelnöke. „Az eljárás célja, hogy objektív módon tisztázzák a tényeket, részletesen értékeljék a helyzetet és megkezdjék a párbeszédet a lengyel hatóságokkal”.

A három szakaszból álló jogállamisági mechanizmus létrehozását az EB tavaly márciusban kezdeményezte, azzal a céllal, hogy az európai alapértékeket határozottabb érvényesítése. Lengyelország lesz az első ország, ami ellen alkalmazni fogják.