Újra megnyílt az Erzsébet-program szociális üdültetési pályázata

Ezt Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára sajtótájékoztatón jelentette be. Hangsúlyozta: a program nemzetközi összehasonlításban is rendkívül sikeres, nagyon nagy tömegeket ér el.

Sok gyerek üdülhet így

Sok gyerek üdülhet így

Az ötödik éve meghirdetett pályázatok révén mintegy 600 ezer ember üdülhetett eddig, és a résztvevők fele gyerek volt. Az idei cél az, hogy 2016-ban legalább negyedmilliónyian részesülhessenek a lehetőségből – ismertette az államtitkár.

Guller Zoltán, az Erzsébet-program végrehajtásának kormányzati összehangolásáért felelős miniszteri biztos az eseményen jelezte: az Erzsébet-táborok pályázatát a jövő hónapban írják ki.