Tovább tüntetnek, s előrehozott választásokat követelnek Moldovában

A moldovai kormány elutasította az ellenzék ultimátumát, amelyben a kormány lemondását és előre hozott választásokat követelt, így folytatódnak a tüntetések az országban – közölték közös sajtókonferenciájukon az oroszbarát ellenzék vezetői.

A tájékoztatón jelen volt Igor Dodon, a szocialista párt elnöke, Andrei Nastase, a Méltóság és Igazság Polgári Platformjának (DA) elnöke, valamint Renato Uszatij, a Mi Pártunk nevű politikai csoportosulásnak a vezetője.

Az ellenzéki erők vezetői ugyanakkor megtagadták, hogy találkozzanak a kormány képviselőivel. „Két órával az ultimátum lejárta előtt kapcsolatba lépett velünk Andrian Candu, a moldovai parlament elnöke, aki egy péntek reggeli tanácskozásra hívott bennünket a kormányzati rezidenciára, hogy áttekinthessük a politikai válságból kivezető lehetőségeket. Ily módon a kormány semmibe vette követeléseinket. Mi, a magunk részéről meghívtuk Candut polgári fórumunkra, annak megvitatására, hogyan folytassuk a tüntetéseket” – mondta Nastase.

„A kormány nem reagált az ellenzék ultimátumára, a tüntetések folytatódnak” – erősítette meg Dodon. Pénteken arról fogunk dönteni, hogyan tudjuk növelni a nyomást a kormányra. Teljesen nyitottak vagyunk, így a tanácskozásunkra meghívtuk a sajtót és Candu házelnököt is. Javasoltuk neki, hogy hozza magával a Demokrata Párt (PD) mögött álló oligarchát, Vlad Plahotniucot is, akinek megkérdezése nélkül mostanra már egy döntés sem születhet sem a parlamentben, sem a kormányban” – tette hozzá Uszatij.

Vasárnap rendkívüli rendőri készültség mellett Chisinau központi terén tartott ellenzéki nagygyűlésen a moldovai belügyminisztérium szerint 11 ezren, a szervezők szerint több tízezren vettek részt.

Pavel Filip Nyugat-barát kormányát a parlament a múlt héten erősítette meg, de az eskütétel szinte titokban, éjjel, a nyilvánosság kizárásával és több miniszter távollétében történt. A parlamenti szavazás után, amely előtt az ellenzék nem engedte szóhoz jutni a miniszterelnök-jelöltet, zavargások kezdődtek, a tömeg betört a parlamentbe, az összecsapásokban többen megsebesültek.

Moldovában 2014 óta belpolitikai bizonytalanság uralkodik. Január 29. volt az utolsó határidő az új kormány megalakítására, ellenkező esetben fel kellett volna oszlatni a parlamentet, és új választásokat kellett volna kiírni. Az ellenzék nem ismeri el törvényesnek Pavel Filip kormányát, és panasszal fordult az alkotmánybírósághoz az ügyben.

„Az orosz és amerikai érdekek ütközőzónájában fekvő országban gyakorlatilag permanens válság van, ráadásul tavaly kiderült, hogy a legfontosabb repülőteret eladták egy orosz cégnek, így most mindenki elégedetlen: múlt szombaton az ellenzéki oroszbarát pártok mellett a kormánypártiak is utcára hívták híveiket.”