Törvény tilthatja meg a melegházasságot Romániában

Összegyűltek Romániában a szükséges aláírások a melegházasság alkotmányos tiltását célzó törvénykezdeményezéshez, amely alkotmányba iktatná, hogy “a család egy férfi és egy nő önkéntes elhatározásával létrehozott házasságon alapul” – jelentette be szerdán a Koalíció a családért kezdeményező csoport elnöke, Mihai Gheorghiu múzeumigazgató, volt külügyi államtitkár.

A polgári kezdeményezés szövege tavaly november 25-én jelent meg a hivatalos közlönyben. Ahhoz, hogy a parlament napirendre tűzze, a kezdeményezőknek május 24-ig kell félmillió aláírást összegyűjteniük az ország megyéinek legalább a feléből úgy, hogy valamennyi megyéből legkevesebb húszezer aláíró legyen.

Románia 2001-ben törölte a büntetőtörvénykönyvből azt a cikkelyt, amely öt évig terjedő börtönnel sújtotta a “nyilvánosság előtt mutatkozó, botrányt okozó homoszexuális kapcsolatokat”.     A 2011-ben elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) tiltja az azonos neműek házasságát, és nem ismeri el a román vagy más állampolgárok külföldön kötött élettársi szerződéseit sem, függetlenül attól, hogy azokat azonos vagy különböző neműek kötötték.

A Koalíció a családért kezdeményező csoport a Ptk-ban szereplő család-meghatározásnak akar alkotmányos súlyt kölcsönözni. A jelenlegi alaptörvény ugyanis “házaspárok” önkéntes elhatározásával
alapított családról beszél.

A kezdeményezést a többségi román ortodox egyház is felkarolta, és az erdélyi magyar egyházi vezetők is kiálltak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyűjtés mellett.

Romániában kétharmados parlamenti többség, valamint érvényes és eredményes népszavazás szükséges az alkotmánymódosításhoz. A melegházasság későbbi engedélyezését ellehetetlenítő pontosítást 2013-ban is megpróbálták alkotmányba iktatni a román ortodox egyház javaslatára, az akkori átfogó alkotmányos reformot azonban az alkotmánybíróság megakadályozta, később pedig a kormánykoalíció már nem rendelkezett kétharmados parlamenti többséggel.