Török tavasz helyett itthoni télben készülnek a Loki futballistái

Az új év első edzésén vettek részt hétfőn délelőtt a DVSC labdarúgói. Három hét pihenő után álltak ismét munkába a játékosok. Embert próbáló edzések várnak rájuk a következő szűk másfél hónapban. Korhut Mihály szerint létfontosságú a tökéletes felkészülés a cél, vagyis a nemzetközi kupaindulás eléréséhez.

Végig itthon készül a Loki

Végig itthon készül a Loki

– Most alapozzuk meg azt a két három hónapot, ami a bajnokságba következni fog. Nem a legjobb időszaka ez egy futballistának, de ha szeretnénk elérni a célunkat, száz százalékosan kell ilyenkor teljesíteni – mondta el a Loki szélsőhátvédje.

Idén nem utazik külföldi edzőtáborba a csapat, Pallagon készülnek a tavaszi idényre. Az erőnléti tréningeken kívül hét edzőmérkőzést játszik a Loki. Szlovák és román első osztályú csapatok mellett az NB1 listavezetőjével és a tavalyi bajnokkal is megmérkőznek Kondás Elemér játékosai.

– Az első két hét munkája főként aerob jellegű gyakorlatokból fog állni. A második hétvégén jön az első edzőmeccs, utána pedig minden hétvégén játszunk – közölte  Kondás Elemér vezetőedző.

A felkészülést Adamo Coulibaly és Geoffrey Castillion nélkül kezdték meg, ők a hét második felében csatlakoznak a kerethez. A következő napokban az is kiderül, hogy milyen változások lesznek a keretben. A DVSC az első tétmérkőzését február 10-én, a Magyar Kupában a Nyíregyháza ellen játssza, három nappal később pedig a Vasast fogadja bajnoki meccsen, a Nagyerdei Stadionban.