Több mint negyven hajdú-bihari településre jut adomány tüzelő – videóval

Monostorpályiban idén is pályáztak a szociális tűzifára, amit ötezer fő alatti települések igényelhettek. Mivel nem halmozottan hátrányos helyzetű település, önrészt is fizetniük kellett. 539 köbméter keménylombos tűzifa támogatásban részesültek, aminek a szállításáról az önkormányzat gondoskodott. Összesen 356-an kaptak fát. Az alpolgármester azt mondta: január közepéig ki is szállították minden családnak. Többet is adtak, mint amennyit először elhatároztak a pályázatnál.

Nagy segítség az adományfa

Nagy segítség az adományfa

– Egy köbméter tűzifát gondoltunk minden családnak, de a beérkezett igények és a nyert mennyiség alapján 60 százalékkal megemelhettük a mennyiséget –mondta el Basa Attila, Monostorpályi alpolgármester.

A belügyminisztérium 2185 önkormányzatnak ítélte oda a szociális tűzifa támogatást, összesen hárommilliárd forint értékben. A pályázat célja az is, hogy lehetőség szerint az állami erdőgazdaságokból vásárolják meg a fát az önkormányzatok. A Nyíredő Zrt. ezen a télen 41 községben, csaknem tízezer köbméter szociális tűzifát adott az önkormányzatoknak.

– Jelenleg Hajdú-Biharban körülbelül 80-85 százalékát szállítottuk ki a fának. A programot február 15-ig kell befejezni, a hátralévő idő elég lesz arra, hogy maradékot eljuttassuk a rászorulókhoz – közölte Hidas Tibor, a Nyírerdő Zrt. erdőgazdálkodási osztályvezetője.

Átlagosan egy település 225 köbméter fát kap Hajdú-Bihar megyében. Az önkormányzatoknak április közepéig kell elszámolniuk a támogatások felhasználásáról a belügyminisztériumnak.

DehirSokaknak segít az adomány tüzelő