Terrorcselekmény miatt ítélt el egy férfit a Debreceni Ítélőtábla

A Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bíróság határozatát és bűnösnek mondta ki a vádlottat terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntettében. A férfit 10 hónap fogházbüntetésre ítélték, melynek végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette a táblabíróság. A tárhelyszolgáltatót az ügyben szereplő elektronikus tartalom végleges hozzáférhetetlenné tételére kötelezte a bíróság..

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék tavaly júniusában felmentette a vádlottat, az ítélet ellen akkor az ügyész bűncselekmény megállapítása és büntetés kiszabása érdekében fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott azt a célt tűzte ki, hogy segít a devizahiteleseken, ennek érdekében Miskolcon 2013 áprilisában írt egy fogalmazványt, melyet eljuttatott valamennyi országgyűlési képviselőhöz. A vádlott írása nem felelt meg a törvényjavaslat formai és tartalmi követelményeinek, arról az országgyűlési képviselők nem is szavazhattak. A vádlott 2013 májusában aláírásgyűjtő ív hitelesítése iránti kérelmet nyújtott be az illetéket szervhez, amely azonban megtagadta a hitelesítést.  Ezt követően a vádlott elkészített egy weboldalt, feltöltött oda egy írást, melyben vállalta, hogy azt az országgyűlési képviselőt, aki az általa elnevezett „devizarabszolga felszabadító törvényt” nem szavazza meg, azt kivégzi. A vádlott a cselekmény elkövetésének tényét elismerte, azonban bűnösségét tagadta a terhére rótt bűncselekményben.