Térden állva kellett könyörögnie a pultosnak, hogy ne verjék meg

A rendelkezésre álló adatok szerint január 21-én hajnali 2 óra körül két férfi sörösüveggel a kezében bement egy debreceni vendéglátóhelyre, ahol italoztak, majd agresszívan kezdtek viselkedni. T. Zsolt és Z. Attila a náluk lévő két sörösüveget a földhöz vágták, majd megfenyegették a pultost, hogy megverik, mert szerintük nem hívott nekik taxit.

A két férfi megöléssel fenyegette a sértettet, akivel folyamatosan kiabáltak, majd a pult egyik sarkához szorították és arra kényszerítették, hogy térdeljen le, mert ha ezt nem teszi meg, akkor megverik. A félelemben tartott sértett engedelmeskedett, majd könyörögnie kellett azért, hogy ne verjék őt meg. Miután a két elkövető kiment a pult mögül, a sértett észrevétlenül megnyomta a pánikgombot, majd a férfiak kérésére telefonon újra taxit hívott a sörözőhöz, a diszpécsert pedig megkérte, értesítse a rendőrséget.

Az esetről történt bejelentést követően a helyszínre rövid időn belül megérkeztek a rendőrök és a biztonsági őrök is. A járőrök a két helyi lakost elfogták és előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók Z. Attilát és T. Zsoltot gyanúsítottként hallgatták ki.

A Debreceni Rendőrkapitányság kényszerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 39 éves Z. Attila és a 39 éves T. Zsolt ellen. A gyanúsítottak az eljárás jelenlegi szakaszában szabadlábon védekezhetnek.