Szijjártó Péter: nem terjeszt idegenellenességet Magyarország

A Magyarországot bírálók vaksága az európai civilizáció megszűnéséhez vezethet – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium által az MTI-hez eljuttatott közleményben a tárcavezető arra reagált, hogy az Európa Tanács (ET) és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) azt sürgette, Magyarország tartózkodjon a menekültekkel és migránsokkal szemben intoleranciát, félelmet és idegengyűlöletet gerjesztő politikától és gyakorlattól.

Szijjártó Péter mindezzel kapcsolatban kifejtette: a két szervezet azt állítja, hogy Magyarország félelmet és idegenellenességet gerjeszt.

“Ez nem igaz. Magyarország a valóságról beszél” – tudatta.

A külügyminiszter szerint az ET és az UNHCR azzal vádolja Magyarországot, hogy nem humánus módon jár el, de ez nem igaz, Magyarország a korábbi években is és most is védelmet biztosít azoknak, akik arra valóban jogosultak. Gazdasági bevándorlók tíz- és százezreit azonban nem tudja befogadni – tette hozzá a miniszter.

Azzal kapcsolatban, hogy a két szervezet szerint Magyarország terroristának állítja be a migránsokat, a tárcavezető kijelentette: ez sem igaz, “soha nem mondtuk, hogy minden bevándorló terrorista. Azt mondjuk, hogy az illegális bevándorlók ellenőrizetlen beáramlása növeli a terrorveszélyt Európában”.

Arról pedig, hogy az ET és az UNHCR álláspontja szerint Magyarországnak az a feladata, hogy ezeknek az embereknek segítsen új életet kezdeni Európában, Szijjártó Péter úgy vélekedett: ez a migrációs válság legnagyobb tévedése.

Magyarországnak nem az a feladata, hogy több millió vagy akár több tízmillió migránsnak új életet tegyen lehetővé Európában, hanem az, hogy segítsen a régi életüket visszakapni, és a konfliktus lezárásáig emberhez méltó körülményeket  biztosítson, közel a hazájukhoz – magyarázta.