Debrecen térségébe hétfőn reggel még csak szerdára jelzett előre hóesést az Országos Meteorológiai Szolgálat, ez azonban a havat nem zavarta abban, hogy már hétfő délután megérkezzen. Kisebb pelyhekben kezdett el szállingózni a hó, és sokkal többet nem is várhatunk. Szabó Lajos, az OMSZ debreceni állomásának meteorológus technikusa a Dehir.hu-nak azt mondta, pár centi hó eshet városunk térségében a következő napokban. Ez a hideg idő miatt meg is maradhat, már ahol nem járnak autók, gyalogosok.
A felirat nem hazudik
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a Tiszántúlon többnyire -7 és -1 fok között alakul, de reggelre pár fokkal emelkedik a hőmérséklet. A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható. A hét második felében enyhülés érkezhet, vasárnap már plusz 8 fokot is mérhetünk.
Az ország nyugati felében már több hó is érkezhet, hétfőre kilenc megyére adott ki elsőfokú, citromsárga veszélyjelzést a meteorológia az extrém hideg, hófúvás és havazás, helyenként ónos eső miatt. Keddre két megyére (Somogy és Zala) már másodfokú, narancssárga figyelmeztetést adtak ki.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ugyanakkor megyénkben is körültekintő közlekedést kér a járművezetőktől.
Mint közleményükben írják, a balesetek jellemző oka, hogy a gépjárművezetők nem a megváltozott időjárási, látási és útviszonyoknak megfelelően választják meg sebességüket. A gyalogosok és kerékpárosok esetében a legnagyobb baleseti kockázatot az észlelhetőség hiánya jelenti. A kerékpárosoknál a prizmák és a jól működő világítások, illetve a láthatósági mellény, a gyalogosoknál pedig – lakott területen kívül – a láthatósági mellény a biztonságos közlekedés alapfeltétele.
Télen a rosszabb látási viszonyok miatt célszerű a gépjárművezetőknek nagyobb követési távolságot tartani és az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezetni. A hirtelen kormány- vagy fékmozdulatok helyett a sebességet – amennyiben lehetőség van rá – gázlevétellel és motorfékkel csökkentsék!
Elengedhetetlen a közlekedők számára a gépjárművek felkészítése is. A gépkocsival közlekedők jól működő ablaktörlővel, megfelelően működő páramentesítővel, téli ablakmosó folyadékkal, jégoldó sprayel és kézi jégkaparóval induljanak el. Hosszabb útra indulóknak, ha az útviszonyok vagy egy baleset miatt megállni kényszerülnek, szükségük lehet takaróra, meleg italra, hóláncra, vontatókötélre. Ezeket is tanácsos bekészíteni a gépjárművekbe.