Szent József Gimnázium: nem történtek újabb öngyilkossági kísérletek

Amint arról beszámoltunk, két hónapon belül két Debrecenben tanuló középiskolás is önkezével vetett véget életének a közelmúltban. Tavaly novemberben egy fiú, a múlt héten pedig egy lány követett el öngyilkosságot. Mindketten a Szent József Gimnázium egyik osztályában tanultak.

Az iskolában több mint négyszáz diák tanul

Az iskolában több mint négyszáz diák tanul

Az érintett osztályban már az első tragédia után megkezdték a  kríziskezelést. Ezt most átfogó programmá bővítve kiterjesztették a Szent József Gimnázium több mint négyszáz tanulójára. Azokra is, akik a szomorú hírek ellenére az utóbbi napokban átjelentkeztek ebbe az iskolába. A Forrás Lelki Segítők Egyesület bevonásával minden egyes osztályközösségnek kiscsoportos beszélgetéseken segítenek feldolgozni két diáktársuk elvesztését. Emellett elindult egy egyéves krízismegelőző program is az egyházi iskolában.

– Egy ilyen krízishelyzet nem zárható le egy hét alatt. Látszik az, hogy ez egy valós probléma a gyerekeknél, és nekünk mint egyházi iskolának, különösképpen oda kell figyelni, hogy mi történik a gyerekekben. Az is nagyon fontos, hogy a családokkal együtt tudjunk dolgozni – hangoztatta Felföldi László plébános, egyházmegyei általános helynök.

A gimnáziumban most még fokozottabban odafigyelnek minden egyes diák lelki állapotára a családokkal együtt. Otthoni jelzések alapján, megelőzésként néhány gondokkal küzdő fiatallal most külön foglalkoznak szakemberek. A fenntartó egyházmegye ugyanakkor cáfolta a Blikk azon állításait, miszerint két öngyilkossági kísérlet is történt volna a legutóbbi tragédia óta.

Közben a teljes nevelőtestületet bevonták a kríziskezelést, a pénteki megbeszélésére a sajtó képviselői közül csak minket engedtek be.

szentjozsef– A hosszú távú programnak két alappillére van, az egyik a gyerekek mentálhigiénés és pszichoszociális fejlesztése. Egy foglalkozássorozat indul számukra, ami speciális ismeretek átadásából és szabadidős tevékenységből áll. A másik pillér az itt dolgozók rendszeres támogatása, mely esetmegbeszélésben és mentorálásból nyilvánul meg. Az oktatóknak és a kollégiumi nevelőknek egy képzési programot is indítunk, mely nem csupán a krízisről, hanem a segítés különböző módszereiről is fog szólni – magyarázta Berényi András pszichológus, a Forrás Lelki Segítők Egyesületének elnöke.

Bárki kerülhet olyan krízishelyzetbe, amit csak külső segítséggel tud megoldani. Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as vagy 06 80 820 111-es telefonszámot!