A hollywoodi sztár nem sokkal azt követően adott interjút Charlie Rose-nak, az amerikai televíziós újságírás egyik nagyágyújának, hogy megjelentette a Rolling Stone című magazinban az El Chapo (a köpcös) ragadványnevű,
Joaquín Guzmán mexikói drogbáróval titokban rögzített hatórás beszélgetésének összefoglalóját. Az írás óriási visszhangot és vitát keltett, hiszen Penn titokban készítette a szökésben lévő bűnözővel, majd az ezt követő események is nagy hullámokat vertek. A börtönből szökött bűnözőt a mexikói rendőrség különleges egysége állítólag azért tudta ismét elfogni, mert követte Sean Pennt és Kathy del Castillo színésznőt, aki a találkozót összehozta.
A televíziós interjúban Sean Penn arról beszélt, hogy megbánta az egészet, elismerte, nem kellett volna megírnia azt a riportot a Rolling Stone magazinnak. Szerinte nem igaz, hogy az ő a titkos látogatása segítette hozzá a mexikói hatóságokat Guzmán legutóbbi elfogásához. Penn úgy gondolja, a mexikóiak restellték, hogy neki előbb sikerült találkoznia bűnözővel, mint nekik elfogniuk, ezért állítják azt, hogy ő vezette nyomra őket.
“Rám akarják kenni” – fogalmazott. Az 55 éves filmsztár arra a kérdésre, hogy ezek után félti-e az életét, nemmel válaszolt, de hozzátette, lehet, hogy az élete tényleg veszélyben van.
A színész a felvetett etikai kérdésekre nem reagált, illetve nem gondolja, hogy bocsánatot kellene kérnie. Állítása szerint nem azért utazott Mexikóba, hogy tequilát igyon a dzsungelben a híres bűnözővel, hanem azért, hogy világszerte vitát kezdeményezzen a kábítószer elleni küzdelemről. Ez azonban nem sikerült – ismerte el. Kifejtette: sajnálja, hogy a vitában elsikkadt a cikk célja, az, hogy a kábítószer-ellenes küzdelem stratégiájáról beszéljenek. “Hadd legyek egyértelmű, a cikkem kudarc volt” – fogalmazott.