Református püspök hirdetett igét a Szent Anna Székesegyházban

Több száz katolikus és protestáns egyháztag alkotott imaközösséget szerdán kora este a Szent Anna székesegyházban. Palánki Ferenc római katolikus püspök köszöntötte a debreceni ökumenikus imahét negyedik alkalmának résztvevőit. A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye vezetője felidézte az imanap üzenetét, ami az evangélium hirdetése.

– Hirdessük szép életünkkel, tetteinkkel, szavainkkal az Isten örömhírét, hogy Ő szeret bennünket, itt van közöttünk, és rajtunk keresztül akarja megmutatni a világnak az evangélium jóhírét – mondta a római katolikus püspök.

Fekete Károly református püspök igehirdetésében azt mondta: az istentiszteleten Istennek van mondanivalója számunkra, erre a hangra kell figyelniük a hívőknek a templomi alkalmakon. A tiszántúli református egyházkerület vezetője hozzátette: a világ hangzavarában nem könnyű meghallani Isten igéjét.

–  Nekünk, protestánsoknak, meg nekünk, római katolikusoknak, evangélikusoknak, baptistáknak, egyáltalán, keresztényeknek, meg kell hallani azt, hogy az Igét semmi más nem tudja pótolni – hallhattuk a református püspököt.

A következő ökumenikus istentiszteletet csütörtökön, a Kossuth utcai református templomban tartják. Pénteken a baptista imaház, szombaton pedig a Szent László római katolikus templom ad otthont a keresztény felekezetek közös alkalmának. A debreceni imahét vasárnapi záró istentiszteletén öt felekezet vezetői szolgálnak együtt a református nagytemplomban.