A lencse a gazdagságot jelképezi, ezért készítik sokan ezt az ételt év végén. A szilveszter éjszaka legfontosabb kelléke azonban a pezsgő. Az egyik boltban azt mondták, évek óta este 9-ig vannak nyitva december 31-én, és még olyankor is van vásárlójuk.
Még az utolsó pillanatokban is vannak vásárlók a boltokban
– Ötször több mennyiségben rendeljük a pezsgőt, szélesebb választékban, hogy legyen miből választani a vevőknek. Tapasztalataim alapján az édes pezsgő az, ami legjobban fogy, és azok közül is inkább a minőségi – nyilatkozta Baranyai Lilla társtulajdonos.
A minőségi viszont drágább. Sokan ennek ellenére is úgy döntenek,hogy az év utolsó napján nem a menün spórolnak. Szilveszterkor az asztal főszereplője a malac, mert a babona szerint kitúrja a szerencsét. Ilyenkor jól fogy a virsli, a debreceni páros de sokan vesznek kocsonyának való fület, körmöt és fejet is. Az alapanyagok beszerzését a legtöbben az utolsó pillanatra hagyták. Ezért ezekben a napokban folyamatosan tele voltak a hentesüzletek.
– Duplázódnak a napi forgalmaink, az árbevételeink. Van, volt olyan nap, amikor háromszorozódott. Tehát kimondottan kiemelkedő csúcsokat döntünk ilyenkor – hallhattuk Papp István ügyvezetőt.
A virsli kilója 750 és 1500 forint között változik. A lencse csomagja 200-250 forint. Pezsgőt már 500 forintért is lehet venni, de egy üveg akár 40 ezer forintba is kerülhet. A szilveszter persze nem csak az evés-ivás, hanem a buli éjszakája is.
A gyerekek ezen kívül a hangoskodást élvezik. Sokan vettek dudát a főtéren, mások viszont inkább a színes parókákat próbálgatták.
-Parókát veszünk neki szilveszterre meg az öccsének valami kis kalapot. Háznál lesz a szilveszter, otthon töltjük – nyilatkozta Napné Kecskés Katalin.
Aki még most sem szerezte be a szükséges partyfelszerelést, az még az utcabálon is megteheti. Az árusok közül ugyanis sokan az utolsó pillanatig, hajnali 1-ig nyitva lesznek a főtéren.