Pánik: sorban adják le a kutyákat a debreceni állatmenhelyre

A városban 32 ezer kutya van. Azok a szerencsések, akik szelíd és nem szökésre hajlamos kutyákat tartanak, mert január elsejétől tilos az ebeket tartósan láncon tartani.

Sokan inkább menhelyre adják a kutyáikat

Sokan inkább menhelyre adják a kutyáikat

Januártól az önkormányzat és a járási hivatal ellenőrzi az állatvédelmi törvény módosításának betartását. Aki állandóan megkötve tartja házi kedvencét, annak a büntetése 15 ezer forintról indul. Az azonban, hogy mit jelent a tartós láncon tartás, nem egyértelmű, ezért a vizsgálatnál minden körülményt ellenőriznek a szakemberek – mondta korábban az önkormányzat igazgatási osztályának vezetője.

– Vitatható kérdés, hogy mit takar a tartósság, két napot, három hetet vagy egy hónapot. Úgy gondolom, ezt szükség esetén az adott helyzet körülményeiből tudjuk majd megítélni, de olyan nem lehet, hogy állandóan megkötve legyen egy kutya – nyilatkozta Gulyás Tünde igazgatási osztályvezető.

A Debreceni Kutyaház Állatotthonnál már teltház van. A rendelet bevezetése óta annyian próbálták leadni kutyáikat, hogy már egyetlen állatot sem tudnak befogadni. Azt mondják, sokan hiába szeretik kedvenceiket, attól félnek, hogy ha szabadon engedik őket, akkor kiáshatják a növényeiket  vagy rátámadhatnak a baromfikra, büntetést pedig nem akarnak fizetni. Az állatvédők arról számoltak be, hogy volt, aki sírva kért tőlük segítséget.

Teltház van

Teltház van

– Nagyon sokan hívnak minket, van köztük egy idős néni, akinek tízéves kutyája van, szerette, rendesen gondozta, viszont rossz a kerítése, nem akarja, hogy átszökjön a szomszédba az eb, hogy megegye mondjuk a baromfit. Nem tudja a láncról elengedni, de a kerítést sem tudja megjavítani, mert szerény körülmények között él. A hozzá hasonló emberek sírva hívnak minket azzal, hogy mit is lehetne csinálni – hallhattuk Orosz Viktória menhelyvezetőt.

Szerinte ilyen esetekben érdemes a kutyát állatiskolába vinni, ahol megtaníthatják a helyes viselkedésre. A szabályozás nem jelenti azt, hogy a kutyát soha nem lehet megkötni, de állandóan nem lehet láncon tartani. Azt is megtudtuk, hogy akiről kiderül, elűzte otthonról a kutyáját, az még rosszabbul járhat. Az ilyen gazda ugyanis akár 120 ezer forintos bírságot is kaphat.