Ott vagyunk az Európai Mobilitási Hét legaktívabbjai között

Idén, tavalyhoz képest, 37-tel több önkormányzat jelentkezett az Európai Mobilitási Hét eseményeire, ezzel Európa harmadik legaktívabb országa vagyunk – hangsúlyozta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Felidézte: az egyhetes program célja, hogy – elsősorban a gyermekeknek – bemutassák, nem csak autóval lehet közlekedni, más közlekedési eszközök is vannak. A résztvevő településeknek aktív programokat is szervezniük kell, például kerékpáros kirándulást, de kell lennie stabil projektnek is, ilyen például a kerékpárút-fejlesztés, és kellenek a szemléletformálását segítő programok is, például előadássorozatok.

Az államtitkár azt is elmondta, hogy idén eredetileg 40 millió forintos keret állt rendelkezésre, de a fokozott érdeklődés miatt végül 54 millió forintnyi támogatást osztottak szét az önkormányzatok között. Céljuk, hogy a következő években még több önkormányzat csatlakozzon az Európai Mobilitási Héthez.

Szabó Zsolt kiemelte: a kormány hosszú távú ösztönzési utat jelölt ki közlekedésfejlesztésre. Ennek nyomán 2600-2800 milliárd forintból többek között mintegy 150 kilométernyi kerékpárutat építenek, és vasúti fejlesztéseket is terveznek a jövőben. A következő ötéves uniós ciklusban több olyan fejlesztés várható, amely a mobilitást segíti – mondta az államtitkár.