Immár 6. alkalommal rendezték meg a német fővárosban a Berlin Open elnevezésű nagyszabású teremíjász versenyt, ahol az európai és amerikai élmezőny színe-java képviseltette magát. A verseny szabályai szerint a rangsoroló forduló eredményei alapján kategóriánként az első 32 versenyző indulhat az egyenes kieséses fordulókban. A felnőtt csigás férfiaknál ebben az évben 20 országból 141 versenyző állt a lővonalhoz. Nem volt tehát könnyű dolga köztük Orosz Viktornak, a 17 éves debreceni gimnazistának, hiszen a 141 versenyzőből 50-en professzionális íjászok, komoly gyári támogatói háttérrel.
Orosz Viktor
A hatvan lövéses rangsorolóban Viktor a nagyon előkelő 8. helyen végzett, pusztán hat ponttal maradva le az első helyezettől. Így indulhatott az egyéni kieséses fordulókban, ahol az első ellenfele a német Kolodzieski volt, akit nagyon fölényesen 146-141arányban legyőzött. Ezzel bejutott a legjobb 16 közé. Itt a Matthews gyár profi íjászával a norvég Njaal ellen vívott nagyon izgalmas csatát és minden előzetes reményt felülmúlva, 149-147 arányú győzelemmel a legjobb 8 közé jutott. A Viktor által lőtt 149 egyébként annyit jelent, hogy a 15 lövésből mindössze egyetlen 9-est lőtt, a többi lövése a 2 cm átmérőjű 10-es körbe talált. Ha belegondolunk, hogy teremben a versenyzők 18 méterről lőnek, akkor ez bizony nem is olyan egyszerű.
A legjobb 4 közé jutásért már egy igazi világsztárral kellett megküzdenie. A dán Damsbo jelenleg a Prime versenyzője, és a világranglista 9. helyezettje. Ez Viktor számára egy jutalomjáték volt, hiszen ilyen klasszissal szemtől szemben még nem kellett megküzdenie eddigi pályafutása során. A fiatal sportoló nem adta könnyen magát, 147-147 arányban, döntetlenre zárult a 15 lövéses küzdelem. Ilyenkor a továbbjutást egyetlen lövés dönti el: akinek ez az egy lövése közelebb van a lőlap közepéhez, az nyer. Viktor lőtt először, és a 10-es közepébe talált. Ezután Damsbo lőtt és az ő lövése is 10-es lett. Végül bírói döntés alapján egy hajszállal a dán klasszis lövését közelebbinek ítélték a középponthoz, így ő jutott a legjobb 4 közé. Viktor az 5. helyen végzett, mivel a 147 ponttal a negyed döntőben ő lőtte a legmagasabb pontszámot.
Sikeresen indul tehát a 2016 évi teremíjász idény Orosz Viktor számára, aki már a következő megmérettetésre, a januári Világkupára készül.