Öt évre szóló útfelújítási programot állítanak össze

Február végéig 5 évre szóló útfelújítási programot állítanak össze – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkár szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hozzátette: évente 1200 kilométert újítanak fel hazai költségvetésből.

Felidézte, hogy 2007-2013. között többnyire az új utak építése volt a jellemző, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a magyar közút számára biztosítható új modellt engedélyezett, amelynek segítségével megállítják a vagyonvesztést és középtávon “utolérjük magunkat”.

Tasó László elmondta, hogy az idei évtől 2020 végéig 400 milliárd forintot fordítanak az utak működtetésére, fenntartására, karbantartásra.

A felújítás során megújulnak az útpályák megújul, a munkálatok kiterjednek majd a vízelvezetésre, a burkolati jelek felfestésére, és szükség esetén a buszmegállókra is.

Az államtitkár hangsúlyozta, a magyar gazdaság olyan helyzetben van, hogy az ország hazai költségvetésből tud új utakat építeni, illetve felújítani, uniós forrásból pedig a már jóváhagyott programokat lehet megvalósítani.

Az idén elkezdődnek az ütemezett útfelújítások, és emellé a következő 3,5-4 évben 400 kilométer új utat építenek – tette hozzá.