A romániai vonatok nyomon követését biztosító internetes rendszert vezetett be a román állami vasúttársaság, melynek járatai évek óta jelentős késésekkel közlekednek a vasúti pályák megfelelő karbantartásának hiánya miatt.
Az állami szolgáltató most lehetővé tette az utasoknak, hogy interneten is tájékozódhassanak a járatokról, és idejében megtudhassák, ha azok késéssel közlekednek-e – írta a Hotnews.ro hírportál.
Romániában már az év elején megnehezítette a közlekedést a téli időjárás. Főleg Románia déli részén mintegy tíz centiméter vastag hó esett, a hőmérséklet pedig jóval fagypont alá csökkent. Egyes vonatok így akár kétórás késéssel is közlekedtek.
A CFR az utasok dolgának megkönnyítése érdekében a saját honlapján (www.cfr.ro) olyan internetes alkalmazást vezetett be, amely lehetővé teszi a felhasználóknak, hogy valós időben lekérjék egy járat tartózkodási helyét. A felületen megjelenik, hogy egy járat legutóbb melyik állomást hagyta el, hánykor várható a következő állomásra érkezése, és hány perc késése van a menetrendhez képest.
A tavalyi év végén a román határrendőrség is beüzemeltetett egy olyan információs rendszert, amely a határrendőrség honlapján (http://www.politiadefrontiera.ro/traficonline/) keresztül lehetővé teszi az utazóknak, ellenőrizzék, mekkora a várakozási idő a romániai határátkelőkön. A rendszert azért vezették be, hogy a járművezetők idejében tájékozódhassanak az esetleges torlódásokról, és elkerüljék azokat.