Nem lesz ott a nemzetközi szövetség gáláján Hosszú Katinka

Hosszú Katinka nem lesz ott a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) hagyományos díjátadó gáláján, amelyre január 31-én Budapesten kerül sor. Az úszónő ugyanakkor beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, Borkai Zsolttal egy személyes találkozóról.

Hosszú a magyar szövetségnek e-mailen jelezte, hogy nem tud részt venni a budapesti ünnepségen, de a képviseletében valaki ott lesz a gálán. A FINA szokásos éves díjátadóján jutalmazzák a világszövetséghez tartozó sportágak legjobbjait, s Hosszúnak jó esélye van, hogy 2014 után ismét elnyerje az év legjobb úszónője címet.

A többszörös világ- és Európa-bajnok versenyző a gála idején valószínűleg a luxemburgi Euro Meet úszófesztiválon áll rajhoz, amelynek a honlapján megjelent múlt heti közlemény szerint ott lesz a január 29-31-én sorra kerülő verseny mezőnyében.

Hosszú a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 14-i ünnepségén, az Év sportolója gálán sem jelent meg, helyette édesanyja vette át az év legjobb női sportolójának járó elismerést.

Amint a MOB csütörtökön az MTI-nek megerősítette, Borkai Zsolt szerdán este beszélt Hosszú Katinkával, s abban maradtak, a jövő héten egyeztetnek időpontot a vitás kérdések rendezésére. A MOB-elnök elmondta, Hosszú hívta őt telefonon, s megbeszélték, amikor nizzai versenye után a jövő héten hazajön, kitűznek egy időpontot a négyszemközti találkozóra.

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.