Negyvenéves tanárnőt vert meg az utcán egy fiatal fiú Hajdúnánáson

A rendelkezésre álló adatok szerint a fiatalember február 4-én 1 Hajdúnánáson, az Arany János utcában beszélgetett volt barátnőjével, amit észrevett a fiú jelenlegi párja. A lány nem mert odamenni hozzájuk, azonban az utcában találkozott egyik tanárnőjével, aki éppen hazafelé sietett és őt kérte meg, hogy kísérje oda barátjához, mert egyedül fél. A 40 éves nő segített a lánynak, odakísérte őt a fiúhoz, aki azonnal agresszív lett és veszekedni kezdett velük. A vita hevében K. Richárd többször ököllel megütötte, majd megrúgta a tanárnőt, ezt követően a helyszínről távozott.

A nő a sérülései ellátása érdekében ezután kórházba ment. Az eset után a fiú még telefonon felhívta és megfenyegette a sértettet, hogy nehogy az esetről szólni merjen a rendőrségnek.

A bántalmazást látta egy az utcában tartózkodó állampolgár, aki értesítette a rendőrséget. A bejelentést követően a nyomozók adatgyűjtést végeztek, valamint felvették a kapcsolatot a sértettel, aki az elsődleges orvosi vélemény szerint nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A beszerzett adatok alapján a rendőrök K. Richárdot aznap délután elfogták és előállították a Hajdúnánási Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A tiszagyulaházi lakos elismerte a bűncselekmény elkövetését.

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 19 éves tiszagyulaházi fiúval szemben.