Nagy vereségbe szaladtak bele a debreceni hokisok

A debreceniek válogatott kerettag hokisa, Könczei Áron a miskolciak elleni bunyó, s a végleges kiállítás miatt nem léphetett pályára a MAC Budapest elleni vasárnap esti összecsapáson. A fővárosi társulat utoljára a Miskolc otthonában kapott ki, még november elsején. Azóta sorozatban 16 győzelemnél járnak, amely példátlan az idei Mol Ligában.

Debrecenben eddig nem sok babér termett a számukra, hiszen egyszer hosszabbításban, egy alkalommal pedig rendes játékidőben kaptak ki (a DHK 4-3, illetve 5-4 arányban nyerte a szoros csatákat).

Egy darabig ezúttal is úgy tűnt, ismétlődik a kiegyenlített harc: az első játékrészben egyetlen találat sem esett. Aztán a második harmad derekán gyors egymásutánban négyet vágott a MAC, s így gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. Vay Ádám érkezett a debreceni kapuba, de a liga legjobb védési átlagával rendelkező fiatal hálóőr sem tudta megakadályozni a vendégek kiütéses győzelmét. A DHK egyetlen gólja a 42. percben született. A meccs érdekessége, hogy mind a nyolc találat egyenlő játékosszám mellett esett – egyébként is alig volt kiállítás, hiszen a hazaiak 2, a vendégek 6 perc büntetéssel tudták le a meccset.

A sérülések, betegségek és eltiltások miatt tartalékos debreceni hokicsapat tehát komoly verést kapott az aranyért harcban álló fővárosiaktól.

A DHK legközelebb kedden lép pályára, ismét hazai környezetben: a tabella harmadik helyén álló Fehérvár AV 19 érkezik a Jégcsarnokba. A taslálkozó 18 órakor kezdődik.

Debreceni Hoki Klub – MAC Budapest 1-7 (0-0, 0-4, 1-3)
Debrecen Jégcsarnok. Játékvezetők: Varjú, Halassy. Vonalbírók: Pálkövi, Soltész.
DHK: Hramcov (Vay, 33.) – Hetényi, Kovács B., Dancsfalvi, Berta, Vaszjunyin – Kunajev, Popkov, Saluga, Kozlovszkij, Trosin – Csíki, Wéber, Vincze, Godó, Izsák – Hári, Tanka. – Edzők: Jevgenyij Muhin és Igor Razov.
Gólok: Saluga (42. perc – assziszt: Kozlovszkij és Vincze), illetve Quinn (24.), Terbócs (27.), Hayes (31.), Nagy (32.), Hayes (44.), Hayes (45.), Klempa (52.)
Kapura lövések: 23, illetve 28

A játéknap másik meccse:
Ferencváros ESMTK – DVTK Jegesmedvék

A bajnokság állása:

1. MAC Budapest                   36 meccs/86 pont
2. DVTK Jegesmedvék                      35/84
3. Fehérvár                                        34/59
4. Debreceni HK                                37/53
5. UTE                                               36/52
6. FTC                                                36/47
7. Csíkszereda                                   36/45
8. Dunaújváros                                  37/38
9. Brassó                                            35/19