Nagy az érdeklődés az új személyi igazolvány iránt

 A KEKKH hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy sikeresen álltak át a szakrendszerek az új okmányra.

Már az új típusú személyazonosító igazolványt kérhetik az állampolgárok az okmányirodákban, a kormányablakokban. Az első ilyen okmányt nem sokkal reggel nyolc óra után igényelték, délelőtt tíz óráig pedig mintegy ezernyolcszázat regisztráltak az országban. Délután négy óráig 7500 új igénylés érkezett, jól bírták a terhelést az okmányirodai szakrendszerek és a dolgozók is. Az új személyazonosító igazolványokat nyolc nap alatt készítik el – közölték, hozzátéve, hogy eddig húsz nap volt a határidő.

Az új okmányról leolvashatók majd a jelenlegi személyi igazolványon látható adatok is, de emellett olyan magas biztonságú tárolóelemet (chipet) építettek bele, amely nyilvántartja a személyazonosító adatokat, az állampolgárok döntésétől függően az ujjnyomatukat, az elektronikus aláírás létrehozásához szükséges adataikat, illetve a társadalombiztosítási és adóazonosító jelüket is.

A hétfői kérelmezők közül minden harmadik élt az elektronikus aláírás igénylésének lehetőségével – jelezték.

A tárolóelemhez kapcsolódó funkciók segítségével az állampolgárok további új, az elektronikus ügyintézés elterjedését célzó, a jövő év elejétől lépcsőzetesen bevezetendő szolgáltatásokat vehetnek majd igénybe – olvasható a közleményben.

Január 1-jén lépett hatályba a közigazgatási bürokrácia csökkentéséről elfogadott törvénycsomag. A módosítással általános eljárási szabályok egyszerűsödtek, kevesebb lett az engedélyhez kötött tevékenység, csökkentek az ügyintézési határidők.