Mielőtt ölt, egy kislányt is megerőszakolt a pocsaji gyilkos – videóval

Amint arról márciusban beszámoltunk, egy pocsaji férfi megölte élettársát. A rendőrség most fejezte be a nyomozást, és eddig nem ismert részleteket is közöltek az ügyről.

Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

A nyomozás adatai szerint március 11-én 14 óra körül a gyanúsított és 16 éves fia egy Lada típusú gépkocsival a Derecske-Vásártér vasútállomás mellé parkolt, hogy megvárja volt élettársát és annak 12 éves húgát, akik a vonathoz siettek. A férfi ahogy meglátta a sértetteket, kiszállt a járműből és elővett egy 17,5 centiméter hosszú pengéjű kést, majd arra kényszerítette a nőt és a gyermeket, hogy szálljanak be a gépkocsiba. M. Sándor autójával egy közeli földútra vitte a sértetteket, ahol megálltak és veszekedni kezdtek. A 46 éves férfi az autó biztonsági övét szétvágta, majd azzal megkötözte a nőt és a kislányt, akiket folyamatosan azzal fenyegette hogy megöli őket, majd szexuális cselekményre kényszerítette őket. A helyszínen a férfi és volt élettársa folyamatosan vitatkoztak, végül M. Sándor ötször hasba szúrta a nőt.

A gyanúsított ezt követően a kislányt és a fiát elengedte és azt mondta nekik, hogy gépjárművel orvoshoz viszi a sérült nőt, majd megfenyegette őket, hogy az esetről ne szóljanak senkinek.

A beszerzett információk szerint a férfi ezután beültette a gépkocsiba a 22 éves nőt, akinek megígérte, hogy orvoshoz viszi, ami azonban nem történt meg. A nővel több órán keresztül kocsikázott, először Debrecenbe indult vele, majd útközben megfordult és a Pocsaji Rendőrőrs elé hajtott, ahol a kocsival megállt és telefonon értesítette a mentőket.

Az autó a rendőrség épülete előtt

Az autó a rendőrség épülete előtt

A mentőszolgálat munkatársai értesítették a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját, mivel a helyszínen tapasztaltak alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja merült fel.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint a 22 éves konyári nő halálát idegenkezűség okozta. A rendőrök a 46 éves férfit a gépkocsi közelében elfogták és előállították a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság március 13-án elrendelt.

kespocsajA Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés, személyi szabadság megsértése, szexuális erőszak és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a 46 éves M. Sándor pocsaji lakos ellen.

Az eset helyszíni rekonstruálása a gyanúsítottal

Az eset helyszíni rekonstruálása a gyanúsítottal

A rendőrség a gyanúsítottal szemben – igazságügyi szakértők bevonásával – folyatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség részére.

A DTV márciusi beszámolója a gyilkosságról:

Dehir22 éves nőt öltek meg Pocsajban, rendőrkézen a gyilkos