Megint civileket öltek meg az orosz bombázók Szíriában

Újabb civilek haltak meg egy légicsapásban Deir ez-Zór környékén – jelentette a dpa német hírügynökség az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjára (OSDH) hivatkozva vasárnap hajnalban.

Az OSDH vezetője a hírügynökségnek azt mondta: gyerekek is vannak a halottak között. Péntek óta több mint kilencven civil halt meg ebben a szíriai tartományban légicsapások miatt.

Deir az-Zór tartomány nagy részét az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellenőrzi. A dzsihadisták egy hete támadást indítottak a kormánycsapatok ellen a térségben.

Oroszország szeptember óta hajt végre légitámadásokat Szíriában. Moszkvát korábban több bírálat érte amiatt, hogy valójában többször nem a terroristákra, hanem Bassár el-Aszad szír elnök mérsékelt ellenzékének tekinthető csoportokra mért csapásokat.

Az OSDH arról is beszámolt, hogy éjfél tájban az Iszlám Állam központjának számító Rakkát is robbanások rázták meg.