Már 142 kilométert autózhatunk Nagylaktól a dél-erdélyi autópályán

A román Autópályák és Országutak Országos Társasága (CNADNR) közleményéből kiderül, hogy a 25 kilométeres pályaszakasz a gyorsforgalmi út két – már korábban átadott – szakaszát köti össze, így a Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől 142 kilométert lehet autópályán haladni Erdélyben.

A dél-erdélyi autópálya részlete

A dél-erdélyi autópálya részlete

Az autópálya mostantól a Temes megyei Traian Vuia településig tart, onnan 104 kilométert kell országúton haladni Déváig, ahol ismét rá lehet kanyarodni a dél-erdélyi autópálya korábban megépített szakaszára.

A CNADNR közlése szerint a megnyíló pályaszakaszt hét hónappal a megszabott határidő előtt készítette el az olasz Tirrena Scavi SpA – Societa Italiana Per Condotte D’acqua SpA társaságok konzorciuma. Az útépítés ÁFA nélkül 423,35 millió lejbe (29,63 milliárd forintba) került. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát a román állam biztosította.

Az útszakasz átadásával tehermentesülhet a Maros völgyén haladó E68-as országút Arad és Marosillye (Ilia) közötti szakasza. A Brassó vagy Bukarest felé tartó nemzetközi fuvarozók ugyanis eddig ezt az utat vették igénybe a Temesvárt is érintő hosszabb útvonal helyett, amelynek csak kis szakaszát lehetett autópályán megtenni.

A dél-erdélyi pálya a IV. páneurópai folyosó része.