Vízpart mellett üdülni minden évszakban csodálatos élmény! Debrecenből nem is kell messzire utaznunk, hogy élvezhessük és felfedezhessük a természet (vízi) kincseit: Tiszacsege 55 kilométerre, nagyjából egy órányira fekszik a cívisvárostól. A halászcsárdájáról ismert város nemcsak nyáron ad lehetőséget a pihenni és hűsölni vágyóknak, hanem télen is lélegzetelállító látványt nyújt.
Tél a Tiszán (Fotók: Szirák Sára)
„ … egy ködbe olvadt álom és való, ha hullt a hó az égből, porcukor volt, s a porcukor az abroszon a hó” – írja Kosztolányi. A 2016-os esztendő is így indulhatott számunkra: az ünnepekre várt fehér hó végre valahára megérkezett, s beborította tájainkat. Ahogyan a nagymamám hokedlijén ülve az asztalra rajzoltam különböző mintákat a kiszóródott porcukorba – almát, házikót, felhőt és napocskát –, úgy gyúrtak hógolyót kezecskéikkel a Tisza-partján a gyerekek. Visongatva kergetőztek: „én nyertem, én nyertem!” – kiáltott az egyik fiúcska, miután messziről eltalálta barátját. Majd az örömujjongás közepette édesapjához szaladt, s kezét fogva, tátott szájjal csodálkozott a hóesésben (is) közlekedő kompon.
A parton csend és nyugalom honolt, csak a lábunk alatt ropogó hó zaja visszhangzott. Zúzmara az ágakon, jégvirágok a talpam alatt. A parton egy fiatalember révedt el a távolba – vele elegyedtem szóba.
„Ritkán járok haza Debrecenből, lassan tíz éve már, hogy oda köt az iskola, egyetem, munka, a baráti kör nagy része. Nehéz volt elszakadni ettől a helytől, de bármennyire ritkulnak és rövidülnek is az itt töltött alkalmak, az talán sosem érezheti magát itt idegennek, akit a gyerekkora ide köt. Turisták járnak a partra a nyári fesztiválokkor: koncertezni, halászlevet, harcsapaprikást enni, üdülni, csónakázni, horgászni – őket vonzza a nyüzsgés. De akik évről évre visszajárnak, akiket tényleg megfog a hely, azok talán a helyiekkel értenek egyet: Csege igazi szépségét a természetközelisége, a Tisza nyugalma adja. Ez talán télen válik a leginkább láthatóvá, amikor elcsendesednek a bulik és színpadok helyszínei” – meséli Levente.
A tányérokhoz koccanó kanalak összhangja, a kacsák távoli gágogása, s egy messziről felzúgó motorcsónak búgása szűrődik be a beszélgetésbe. És tényleg, mi történik a kacsákkal télen, amikor befagy a tó vize? – szól a Zabhegyező című regény egyik kérdése, s merül fel bennünk is a kérdés a Tisza-parton állva.
(Írásunk akkor született, amikor megérkezett az idei első hó, ami azonban hamar elolvadt. A téli Tisza azonban nem csak akkor tudja elvarázsolni a kirándulásra vágyót, ha fehér a táj. Látványos a jégzajlás, de ha túl tudjuk tenni magunkat a tényen, hogy esik, akkor is fellelhetjük a szépséget a természetben.)