Korlátozza a menedékkérők létszámát Ausztria

A kormány és osztrák tartományi vezetők bécsi tanácskozásán hozott döntés szerint az országba beengedendő menedékkérők száma 2019-ig összesen mintegy 130 ezer lehet. Ez a szám Ausztria lakosságának másfél százaléka.

2015-ben összesen 90 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában, vagyis több mint háromszor annyit, mint egy évvel korábban.

A kormány tervei szerint megpróbálja elérni, hogy Ausztria a továbbiakban ne legyen vonzó ország a menekültek számára. Emiatt dönthetnek a határozott időre szóló menekültstátusról és várhatóan szigorítják majd a családegyesítés feltételeit. Minderről a belügyminisztérium a jövő héten határozhat, továbbá kibővítheti a biztonságos országok listáját is.

Johanna Mikl-Leitner belügyminiszter egyértelművé tette, hogy Ausztria idén valóban “megáll” a 37 500. menedékkérő befogadásánál. A menedékkérők létszámának felső határát hamar elérhetik – mondta a belügyminiszter, aki arra számít, hogy ez még a nyár előtt bekövetkezhet. Mikl-Leitner elégedettségét fejezte ki a bécsi tanácskozás eredményeivel kapcsolatban, hangsúlyozva: mindenben határoztak, ami az ország jövőjét tekintve számára fontos volt. A belügyi tárca vezetője szerint ezzel megvédhetik az osztrák lakosok biztonságát, rendjét és életminőségét.

Médiainformációk szerint felgyorsítják a biztonságos országokból érkezők menedékkérelmének elbírálását is. A tervek szerint a menekülteknek járó szociális támogatást pénz helyett természetbeni juttatások formájában fedezik majd. Az intézkedés jóváhagyása februárban történhet meg.

A kormányülés után arról nem közöltek részleteket, hogy mi történik, ha túllépik a meghatározott menekültszámot. Werner Faymann kancellár szerint szükségmegoldásról és olyan “B-tervről” van szó, amely jel az unió számára, hogy Ausztria nem tud korlátlanul befogadni menekülteket.

Werner Faymann bejelentette azt is, hogy megerősítik a határok védelmét. Reinhold Mitterlehner alkancellár szerint ez azt is jelentheti majd, hogy több embert toloncolnak vissza.