Koncerten és operettgálán is köszönthetik 2016-ot a debreceniek

Könyörgés a békéért – ezt a címet viseli a Kodály Kórus 2016-os újévindító koncertje. Hagyományosan ingyenes hangversennyel várja az énekkar a debreceni zenekedvelő közönséget az újév első napján, a debreceni Nagytemplomban. Idén Rohmann Ditta csellóművész vendégszereplésével énekelnek békéért fohászkodó kórusműveket a Kodály Kórus énekesei. A Kodály Filharmonikusok pedig fergeteges operettgálával indítják az új évet január 9-én.

Különlegesség, hogy ezúttal nem a megszokott orgonazene, illetve a Kodály Filharmonikusok rézfúvós együttesének muzsikája fűszerezi a Kodály Kórus újévi koncertjének összeállítását, hanem a cselló, amit egy kitűnő fiatal művész szólaltat meg január elsején 16 órától a Nagytemplomban. Rohmann Ditta jelenleg doktorandusz hallgató a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián, fellép szólistaként, kamarazenészként és a Chamber Orchestra of Europe vendégeként, miközben 2009 őszétől a debreceni egyetemen tanít. Kitüntetéses diplomát szerzett Budapesten Perényi Miklósnál és Baselben Ivan Monighettinél. Korábban tanult Bostonban, a New England Conservatoryban Suren Bagratuninál. Mesterkurzusokon csiszolta tudását, többek között Bernard Greenhouse, Frans Helmerson, Steven Isserlis, Rados Ferenc és Schiff András óráin. Kamarazenészként nemzetközi és hazai versenyek díjazottja, a Premio Trio di Trieste és az Orpheus Festival Zürich különdíjasa. Tizenéves kora óta koncertezik Európa-szerte. Fellépett olyan zenekarokkal, mint a Baseli Szimfonikusok, a Mendelssohn- és a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A Keller kvartett vendégeként több európai városban szerepelt. Számos hanglemez- és rádiófelvételt készített. Elkötelezett híve a kortárs repertoár megismertetésének, állandóan együtt dolgozik hazai és külföldi zeneszerzőkkel, Szofia Gubajdulina darabjaiban a szerzővel is többször fellépett.

Műsor:
J. S. Bach: G-dúr csellószvit
G. Allegri: Miserere
P. Vasks: Pianissimo
R. Tas: Miserere
J. S. Bach: d-moll csellószvit – Preludium, Gigue
Kodály Z.: Békesség-óhajtás
J. Ch. F. Bach: Wachet auf ruft uns die Stimme

Közreműködik: Rohmann Ditta – cselló
Szólót énekel: Bődi Kármen, Csáky Petra, Szabados-Szabó Bernadett, Benczédi Hunor
Vezényel: Kiss Csaba

Ismét lesz Újévi operettgála is Debrecenben a Kodály Filharmonikusokkal. A zenekar és a Budapesti Operettszínház sztárjai a műfaj legismertebb szerzőinek legnagyszerűbb melódiáit adják elő január 9-én. Szinte már hagyomány, hogy január elején zenés utazásra invitálják nézőiket a Budapesti Operettszínház sztárjai. Nem lesz ez másképp 2016 elején sem. Az Újévi operett-musicalgála műsorán a legnagyobb operettslágerek szerepelnek, némi musicallel és operával fűszerezve. A legnépszerűbb dallamok ismét felcsendülnek Debrecenben is a Budapesti Operettszínház sztárszólistáinak előadásában. Ezúttal január 9-én 19 órától, a Kölcsey Központban. Az Újévi operettgálán a Kodály Filharmonikusok kíséretével többek között Csere László; Dolhai Attila; Homonnay Zsolt; Laki Péter; Lévai Enikő; Lukács Anita; Oszvald Marika; Szabó Dávid; Szendy Szilvi és Vermes Tímea is pódiumra lép, a legnagyobb magyar és külföldi szerzők csodálatos dalaival. Lehár Ferenc, Kálmán Imre, vagy Ábrahám Pál felejthetetlen muzsikái igazi szenvedélyes és derűs kikapcsolódást ígérnek a könnyedebb műfaj kedvelőinek.

Műsor:

népszerű operett-, opera- és musical-darabok

Közreműködnek:
az Operettszínház sztárjai
a Budapesti Operettszínház Balettkara
és a Kodály Filharmonikusok
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
Rendező: Kerényi Miklós Gábor