Ketten meghaltak, tizen megsebesültek egy izraeli lövöldözésben

Ketten meghaltak, tizen megsebesültek péntek délután Tel-Avivban egy bárban történt lövöldözésben – közölte az izraeli katonai rádió.

Egy férfi automata fegyveréből tüzet nyitott Tel-Aviv belvárosában, a Rafinta bár nevű vendéglátóhelyen étkezőkre, majd elmenekült. A rádió híradása alapján egyelőre ellentmondásosak az információk arról, hogy a rendőrségnek sikerült-e elfognia a lövöldözőt, noha több gyanúsnak vélt embert letartóztattak és két helikopter is körözött Tel-Aviv belvárosa fölött.

A rádióban megszólaló egyik szemtanú elmondta, hogy az emberekkel teli bár üvegfala előtt, az utcán megállt egy harminc év körüli fekete hajú férfi, elővette fegyverét, majd lőni kezdte a bent tartózkodókat.

A biztonságiak egyelőre nem tudják, hogy merényletről vagy bűnügyi indíttatású akcióról van-e szó, mert az elkövetés módja nagyon eltér a több mint három hónapja tartó erőszakhullám eddigi, késsel vagy szándékos gázolással végrehajtott merényleteitől. A Sin Bet belbiztonsági szolgálatnak nem volt tudomása egy ilyen akció előkészítéséről.

Két sebesült meghalt a helyszínről történt elszállítása közben, és még négy súlyos, és három közepesen súlyos sebesültet is kezelnek a kórházakban a könnyebb sérültek mellett.