24-én este fél kilenctől a Csokonai Színház művészeinek ünnepi műsorát láthatják a Debrecen Televízió nézői. December 25-én, pénteken fél hétkor felvételről nézhetik meg a Szent Anna Székesegyházban rögzített éjféli szentmisét. Este fél kilenctől pedig kelta karácsonyi dalokat ismerhetnek meg a Firkin együttes előadásában. A 2008-ban alapított zenekar azóta igyekszik megismertetni a kelta szórakoztató muzsikát az emberekkel.
A A Mária című musicalből is láthatnak részleteket
Akik nem tudták pénteken megnézni az éféli misét, szombaton az 17 óra 30 perctől láthatják az ismétlést. Este részleteket nézhetnek meg a Mária musicalből, azt követően pedig Az ezüstmackó története címmel műkorcsolya gála kezdődik. A műsort a Debreceni Filharmonikusok karácsonyi koncertje zárja.
Vasárnap két részben vetíti a DTV Az Isten embere című filmjét, ami Mindszenthy József bíboros lelkipásztor életéről és a tengeren túli missziójáról szól.
Az ünnepi műsorokat a Csokonai Színház Szabó Magda Macskák szerdája című eladása zárja.
A részletes műsor itt érhető el.