Jelmezbe öltöztek a mulatni vágyó debreceni fiatalok – fotókkal

De még ők sem gondolhatták, hogy a vártnál is többet kapnak – a program bizonyos részei a középkort követő időszaknak is elébe ugrottak ötszáz évvel. Sőt, olyan vidékekre is kalandra hívta vendégeit a program, amelyek még a reneszánsznak emberének is egzotikus lettek volna.

Fotók: Szebellédi Soma

Fotók: Szebellédi Soma

Az Ifjúsági Ház nagyterme zsúfolásig telt szombaton este, de üresen sem lehetett ráismerni – a régmúltat megidéző faliszőnyegek, díszek várták az érkezőket, akik szintén kitettek magukért: legtöbbjük korhű ruhákban jelent meg, urak és úrhölgyek egyaránt. A teljes jelmezben idejárulók ingyen léphettek be a rendezvényre.

2-2Mikor a nagyteremben elhelyezett padokat már megtöltötték a vendégek, a Fehérlófia Hagyományőrző Íjász Egyesület tagjai rövid bemutatót tartottak az ősmagyar hadviselési szokásokról. S hogy a levegőbe ne csak beszéljenek, suhintottak is korabeli fegyverekkel, azokról történeket meséltek, és szemléltették használatukat.

Galéria megnyitása (56 kép )

Az est résztvevőit Halász D. János igazgató köszöntötte, aki színpadra szólította a rendezvény legnevesebb fellépőit: a Bordó Sárkány együttest, akiket nem kellett sokáig kéretni, elképesztő lendülettel húzták a talpalávalót. Olyannyira, hogy a padok hamar kiürültek, mert a muzsika mindenkit a tánctérre csábított. A zenekar produkcióját támogatta a Deja Vu hastánccsoport és a Sárkánylányok tűzzsonglőrcsapat formációja is, akik nagy merészségről tettek tanúbizonyságot, amikor a zárt térben lángokat gyújtottak. A koncert után az est a jelmezverseny eredményhirdetésével zárult.