Jégkorong Mol Liga: újabb DHK-siker, most a Fehérvár ellen

A DHK visszavágott a tabella harmadik helyén álló Volánnak a vasárnapi idegenbeli vereségért, egyben fontos 3 pontot szerzett az alapszakasz 4. helyéért folyó küzdelemben.

Az FTC és a Fehérvár legyőzése után szombaton be lehetne húzni a harmadik sikert

Az FTC és a Fehérvár legyőzése után szombaton be lehetne húzni a harmadik sikert

A gól nélküli első harmad után egyetlen gólt hozott a második húsz perc: Piatak révén vezetéshez jutott a DHK. A záró játékrészben viszont megindult a gólgyártás, a 48. percben Griéve emberelőnyben egyenlített, ám 52 másodperc múlva Hári találatával újra a DHK-nál volt az előny. Három perccel később Láday egalizált. Már már úgy tűnt, jön a hosszabbítás, amikor 70 másodperccel a mérkőzés vége előtt Piatak megszerezte önmaga második, a hazaiak harmadik gólját, s ezzel eldöntötte a mérkőzést.

Szombaton ismét hazai pályán mérkőzik a DHK: este fél hét6kor a sereghajtó Brassó ellen lépnek pályára Könczeiék.

Debreceni Hoki Klub – Fehérvár AV19              3–2 (0–0, 1–0, 2–2)
Debrecen Jégcsarnok, játékvezetők: Haszonits, Sós, Kis-király, Pálkövi.
DHK: Vay – Emanuelsson, Medvegyev, Saluga, Piatak, Trosin – Hetényi, Kovács, Vincze, Dancsfalvi, Vaszjunyin – Wéber, Kaszkov, Hári, Könczei, Godó – Izsák, Tanka.
Edzők: Jevgenyij Muhin és Igor Razov.
Gólok: Piatak (28. perc – assziszt: Emanuelsson és Hetényi), Hári (49. – a: Könczei), Piatak (59. – a: Saluga), illetve: Grieve (48.), Láday (52.)
Kapura lövések száma: 23, illtve 33
Kiállításpercek: 12, illetve 8

 

UTE – Corona Brasov (romániai)                                    2–3
Dunaújvárosi Acélbikák – SC Csíkszereda (romániai) 3–4, hoszabbítás után

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék           42 meccs/101
2. MAC Budapest                               43/101
3. Fehérvár AV19                               42/ 77
4. Debreceni HK                                 44/ 62
5. UTE                                                43/ 62
6. Ferencvárosi TC                            42/ 53
7. HSC Csíkszereda                          41/ 50
8. Dunaújvárosi Acélbikák                 44/ 43
9. ASC Corona Brasov                      41/ 24