A nyomozás adatai szerint K. Adrienn szeptember 7-én 6 óra 15 perc körül Hajdúszoboszlón, a Hőforrás utcában egy személygépkocsival közlekedett, majd hátulról nekiütközött egy másik személygépkocsinak. A nő ezt követően megállás, illetve segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A baleset során a másik személygépkocsi sofőrje, egy férfi az orvosi vélemény alapján nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A sértett a balesetről bejelentést tett a rendőrségre. A járőrök a helyszínen adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek alapján a balesetet okozó gépjárművet néhány órán belül megtalálták, majd azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 24 éves nőt.
A rendőrök K. Adriennt a munkahelyén fogták el. Az intézkedés során a vele szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányságra. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a derecskei lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a gyanúsított ellen segítségnyújtás elmulasztása bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal az illetékes járási ügyészség részére megküldte.