Ilyenek voltak Debrecen nevezetességei a régi képeslapokon – fotókkal

A korabeli képeslapok segítségével jól nyomon követhetők a változások. A Képzőművészeti Kiadó gondozásában megjelent kártyákon az is felfedezhető, hogy például a Bika új szárnya csak az 1970-es évek közepe óta áll. Addig a palota mellett odaillő épületsor volt, amiben üzletek működtek, az udvarban pedig sporttelep is működött.

bikaA teret villamossínek hálózták be, s középen (az 1960-as években) egy duplamedencés szökőkút vize csörgedezett. A Nagytemplom óráit fehér számlapok díszítették, míg az Alföldi-palota homlokzatán reklámfelirat szerepelt: „Tartsd a pénzed takarékban! Előnyös! Kényelmes! Biztonságos!” Az épület előtt a felszabadulási emlékmű köszöntötte a szovjet csapatokat.

Ilyen volt régen a Nagytemplom és környezete

Ilyen volt régen a Nagytemplom és környezete

Ennek megfelelően a főutca a Vörös hadsereg útja nevet viselte, a középületeken pedig – köztük a „tanácsházán” – vörös csillag ágaskodott. Feltűnő továbbá, hogy akkoriban barnás színű volt a Kistemplom, ugyanakkor például Horváth Ádám szobra a Csokonai Színház parkjának előterében foglalt helyet. A fotókról az akkori járműpark is visszaköszön.

Galéria megnyitása (16 kép )

Látható az is, hogy a teátrum, valamint a városháza, a Nagytemplom stb. már akkor is megérett a renoválásra. De a régi üdvözlőkártyákon a Református emlékkert, a Déri tér, a tanítóképző főiskola, valamint a Hal köz és a Medgyessy-múzeum előző arcaira is rácsodálkozhatunk. Mellettük természetesen az Egyetem tér, a Békás-tó és a Nagyerdei Strand se hiányzott a kínálatból.

bekastoEzek közül az egyetem előtti medence dekorálása és növényzete ma már teljesen más, ugyanakkor a Békás-tó is gyökeresen megváltozott az átépítése eredményeként. Hamarosan a strandot is korszerűsítik – emiatt pedig a létesítményt népszerűsítő képeslapokat is időszerű lesz aktualizálni.