Idén is Debrecen lett az internetes kultúra fővárosa

Az informatika és az IT-technológia fontos húzóágazata Debrecennek. Az elmúlt években több kezdeményezés is indult, mely az IT cégeknek teret ad, hogy kreatív és innovatív projektjeiket megvalósíthassák.

A Magyar Marketing Szövetség és az Internet Marketing Tagozat immár 14. alkalommal hirdette meg Az Év Honlapja versenyt az elmúlt évben, melyen debreceni honlaptervező cégek nyerték el a legtöbb díjat. A Kreatív Vonalak Kft. ebben az évben tíz kategóriában hozta el a legjobb honlapnak járó elismerést (két oldal két kategóriában is díjazott lett), a PW Studio Kft. pedig egy elismeréssel gazdagodott.

A vándordíjat annak a városnak ítélik oda, amely a legeredményesebben szerepel „Az Év Honlapja” versenyen az adott évben. Ennek köszönhetően ismét Debrecené lett az Internetes Kultúra Fővárosa vándordíj. A versennyel a szervezők célja az volt, hogy felhívja a cégek és szervezetek figyelmét az internetes megjelenés fontosságára, piaci értékére, ezzel erősítve a hazai online-kultúrát.

A pályázat a figyelemkeltés mellett iránymutatást is ad a hazai vállalkozásoknak online megjelenésük fejlesztéséhez. 2015-ben 280 weboldal indult a versenyen, ahol magyar nyelven is elérhető weboldalakkal is lehetett pályázni. A szakmai zsűri hét szempont alapján értékelte a honlapokat: design, impresszió, innovativitás, interaktivitás, navigáció, reszponzivitás, valamint a kategóriának megfelelő tartalom.

Debrecen nem első alkalommal lett az Internetes Kultúra Fővárosa. A kitüntető címet viselhette már 2012-ben, 2013-ban pedig holtversenyben Miskolc városával, 2014-ben ismét Debrecené lett az elismerés, és a 2015-ös év is a cívisvárosnak hozta meg a nívós elismerést. A vándordíj egy évig lesz a Debrecen tulajdonában.