Hosszú évekre fegyházba kerülnek a fiatal debreceni trafikrablók – videóval

Tavaly áprilisban próbált meg két debreceni fiú kirabolni egy Bem téri trafikot. A maszkos rablók közül az egyik az eladót egy késsel a földre kényszerítette, társa a boltban található dohánytermékeket egy táskába pakolta.

Rossz ötlet volt

Rossz ötlet volt

Debreceni nyomozók éppen a közelben tartózkodtak és felfigyeltek a két fiatal férfira, azonnal utánuk mentek az üzletbe, ahol folyamatban volt a rablás. A rendőrök a két tetten ért rablót elfogták, a fiatalok akkor 18 évesek voltak.

Ügyükben ma hirdetett első fokú ítéletet a Debreceni Járásbíróság, s igen kemény büntetést kaptak. Egyikük 9 és fél év fegyházat, másikuk hét év fegyházat. Mint kiderült, az elsőrendű vádlott korábban már ült rablás miatt a fiatalkorúak börtönében. ráadásul lopás miatt korábban kapott 8 hónap felfüggesztettet is. Most ezt is le kell ülnie. Különös visszaeső bűnözőként járt el vele ilyen szigorúan a bíróság.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész elfogadta az ítéletet, a vádlottak és védőik azonban fellebbeztek.

A két fiatal azon a napon egy bográcsozáson vett részt, ahol másoktól félrevonulva  megbeszélték, hogy kirabolnak egy dohányboltot. Egyikük otthonában maszkokat készítettek és magukhoz vették a 7 és fél centi pengehosszúságú kést, majd elmentek a dohánybolthoz. Ott érték őket rablás közben a rendőrök.