Lai Mohammed, az afrikai ország tájékoztatási miniszterének elmondása szerint 2006 és 2013 között tűnt el a 6,8 milliárd dollárnyi – csaknem kétezer milliárd forintnyi – összeg, és a jelek szerint 55 ember lopta el. Az eddigi vizsgálatok alapján 35 millió dollárt négy volt miniszter tett zsebre, 2,65 milliárdot bankárok loptak el, 742 millióval 15 volt tagköztársasági kormányzó rövidítette meg a nigériai államkasszát – mondta a miniszter, ám semmiféle bizonyítékkal nem szolgált az adatok alátámasztására.
Nigéria Fekete-Afrika első számú olajkitermelője, és az országnak van a földrészen a legjelentősebb nemzetgazdasága. A legutóbb elnökválasztáson – tavaly tavasszal – a muszlim Muhammadu Buhari győzött a hivatalban lévő keresztény államfővel, Goodluck Jonathannal szemben, aki 2001 óta volt elnök.
Buhari győzelmét nagyrészt annak köszönhette, hogy megígérte: lesújt a korrupcióra. Történnek is lépések: legutóbb január elején Nigéria volt védelmi miniszterét, Bello Haliru Mohammedet, pénzmosással és hivatali visszaéléssel vádolták meg. Az ügyészség szerint fiával együtt több mint 300 millió nairát (439 millió forintot) tüntetett el a hadsereg költségvetéséből.