Határzár traktorokkal: az adózás és a nyugdíj reformja miatt tiltakoznak a görögök

Kaotikus állapotok alakultak ki kedden a Görögország és Bulgária közötti legfontosabb határátkelőnél, mivel a több mint két hete sztrájkoló görög gazdák traktorjaikkal akadályozzák a forgalmat.

Mindkét oldalon  több mint 10 kilométer hosszan torlódtak fel a kamionok

A kormány tervezett nyugdíj- és adóreformja elleni tiltakozásul meghirdetett akció résztvevői csak a személygépkocsikat engedik át a promahon-kulatai átkelőn, a teherautók kénytelenek a határon vesztegelni.

A görög oldalon mintegy 11 kilométer hosszan torlódtak fel a kamionok, míg Bulgáriában legalább 10 kilométeresre nőtt a várakozó teherautók oszlopa
– derült ki szemtanúk beszámolóiból.

Az ország több más átkelőjénél – köztük a görög-török határon lévő kasztanéa-edirnei és kipoj-ipsalai határállomásokon – is problémákat okoznak a sztrájkoló gazdák, akik azzal fenyegetőztek, hogy tiltakozó akciójukat kiterjesztik, és a fő görög-bolgár határátkelőt teljesen lezárják. Azt követelik a kormánytól, hogy vonja vissza valamennyi reformtervezetét, és “előfeltételek nélkül” üljön le tárgyalni velük.

Daniel Mitov bolgár külügyminiszter kedden közölte, hogy amennyiben ez szükségessé válik, Szófia az Európai Unió közbelépését fogja kérni a határain uralkodó helyzet miatt.

Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök felszólította görög kollégáját, Alekszisz Cipraszt, tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy biztosítva legyen az áruszállítás a határon – közölte a bolgár kormány sajtószolgálata. Boriszov kiemelte, hogy mintegy 1800 kamion vesztegel a határ két oldalán, aminek következtében hatalmas veszteség éri a fuvarozókat. Hangsúlyozta, hogya görög belföldi problémák nem teszik indokolttá azt, hogy az emberek és az áruk szabad mozgásának uniós joga korlátozottan érvényesüljön.

A bolgár közúti fuvarozók szövetségének egyik képviselője úgy nyilatkozott, hogy nehéz összekapcsolni a földművesek akcióját Görögország gazdasági nehézségeivel, mivel szerinte a gazdasztrájk – amely során egyesek szirtaki tánccal tarkított grillpartikat rendeztek – leginkább

A görög nyugdíjreform elleni, több hete tartó tiltakozás a tervek szerint február 4-én éri majd el a csúcspontját. Erre a napra ugyanis az ország két legnagyobb, 2,5 millió dolgozót tömörítő szakszervezete általános sztrájkot hirdetett meg.

Az új nyugdíjreform keretében a nyugdíjjárulék sok görög munkavállaló esetében elérné a jövedelem 20 százalékát. Az ország nyugdíjpénztárait egybeolvasztanák, a GDP 1 százalékával egyenértékű éves megszorítás mellett. A tervet Görögországnak mindenképpen végre kell hajtania annak érdekében, hogy le tudják zárni a hitelezők által tavaly augusztusban biztosított legújabb, mintegy 86 milliárd eurós mentőcsomag felhasználásának első felülvizsgálatát.