Az idén a tavalyihoz képest hamarabb indulhat a szezon előkészítése a dohánytermelőknél, akik mintegy húszezer embert foglalkoztatnak, főként a termőterület mintegy 80 százalékával rendelkező kelet-magyarországi térségben – közölte a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetségének (MADOSZ) elnöke.
Bényei Illés elmondta, az egyeztetés után a hónap végéig megkezdik a termékértékesítési szerződések kötését a gazdálkodókkal. Hozzátette, a termelők így időben indíthatják a felkészülést, készíthetik a fóliaházakat a magvetéshez, a palántaneveléshez, illetve kezdhetik a táp- és növényvédelmi anyagok beszerzését is a teljes idényre.
Az érdekképviseleti vezető elmondta, a megállapodások megkötése után derül majd ki, hogy az új évben milyen nagyságú területen ültetnek dohányt a termelők. Bényei Illés közölte: 2015-ben kisebb volt a dohányültetvények területe a tavalyelőttinél, s ezzel arányosan, illetve az aszályos időjárás miatt kevesebb lett a termés is. A Virginia dohányfajtából 3070 hektárt ültettek a gazdálkodók, szemben az egy évvel korábbi 3211 hektárral. A termés a 2014-es 5928 tonnával szemben 5250 tonna lett tavaly.
A Burley fajta ültetvénye 1500 hektárról 1348 hektárra csökkent. Ennek a dohányfajtának a fermentáló cégek még csak nemrég kezdték meg az átvételét, a termésmennyiség így február végén válik majd véglegessé. A becslések szerint 1940 tonnányi Burley termett a földeken, szemben a 2014-es 2565 tonnával. A termőterület csökkenését az okozta – hangsúlyozta a MADOSZ elnöke, hogy a múlt év elején bizonytalan volt a helyzet, mert megszűnt az európai uniós szerkezetátalakítási támogatás, a helyére lépő hazai kormányzati forrás tervét pedig február második felében hozták nyilvánosságra, s addigra sokan lemondtak a dohánytermesztésről, helyette más növény ültetésére készültek fel. Az aszályos időjárás pedig, ahol nem tudtak öntözni, 20-25 százalékos terméskiesést okozott a dohányföldeken.
Bényei Illés kitért a felvásárlási árra is és kiemelte, hogy több pénzt kaptak, illetve kapnak majd a Burley fajtánál is a termelők, mint 2014-ben. A szolnoki Dofer Dohányfermentáló Zrt. az általa átvett 1050 tonna Virginia fajtánál a prémiummal együtt kilogrammonként 530-560 forint között fizetett, szemben a tavalyelőtti 515 forintos árral. Az ULT (Universal Leaf Tabacco) Magyarország Zrt. nyíregyházi leányvállalatánál december végén zárult a Virginia felvásárlása, az ár így később válik ismertté, de ott is hasonló összegben alakulhatott – mondta a MADOSZ elnöke.