Hála az ajándékért: véget ért a megszentelt élet éve Debrecenben

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe elsősorban  a „Bemutatás ünnepe”, emlékeztetett Bosák Nándor nyugalmazott püspök. Jézust születése után 40 nappal mutatták be a Jeruzsálemi Nagytemplomban. Ez a nap egyben a„Fény ünnepe” is.

Isten ajándékát hordozzák

Isten ajándékát hordozzák

A templomban megszentelt gyertyát a hívek hazaviszik, hogy mellette imádkozhassanak. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét 1997-ben nyilvánította a megszentelt élet napjává II. János Pál pápa. Ezen a napon a hívek hálát adnak azért az ajándékért, amelyet az Úr a szerzeteseken keresztül ad a közösségnek.

– Úgy éljék meg azt a sajátos utat, azt a sajátos életformát, hogy az Isten ajándékát hordozzák, és az Isten ajándékának letéteményesi felelősei ebben a világban – mondta el  Bosák Nándor.

A Debrecen-Nyíregyházi  Egyházmegye területén huszonhárom szerzetes szolgál. Ők a szentmisén megújították fogadalmukat. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén véget ért a megszentelt élet éve. Ezt Ferenc pápa 2014-ben hirdette meg.

DehirSzerzetesekért is imádkoztak