Gyorsítaná a menekültek visszaküldését az osztrák kancellár

Az Österreich című osztrák lapnak adott nyilatkozatában a kancellár kijelentette: 2016-ban az a cél, hogy kevesebb menekült legyen Ausztriában, ezt pedig úgy érhető el, ha “rendet tesznek a zűrzavarban”. 2015-ben Ausztria nagyon jól teljesített, de ehhez az is hozzátartozik, hogy a menekültek csaknem 95 százaléka csupán átutazó volt – mondta a kancellár. Hozzátette: jövőre a menekülthelyzet az ideihez képest akár rosszabb is lehet.

“Nem tudjuk, hogy Szíriában vagy az egész régióban miképpen alakulnak a dolgok, de a telet nem szabad összekeverni a helyzet javulásával” – mondta a szociáldemokrata politikus.

Az osztrák belügyminisztérium tervei szerint szórólapokkal segítenének a menekülteknek eligazodni az osztrák alapértékek, valamint a mindennapi élet fontos és alapvető szabályai között. A grafikákkal többek között a demokrácia, a vallásszabadság és a jogállamiság értékeit hangsúlyozzák, a nők és férfiak közötti egyenjogúságot, a gyermekek jogait, az erőszakellenességet, valamint az azonos nemű párok közötti partneri kapcsolat szabadságát. A német, angol, arab, fárszi és az Afganisztánban hivatalos dari nyelvű szórólapon kitérnek továbbá Ausztria országleírására, valamint a menekültjogok és kérelem benyújtásának menetére. Hasonló tematikájú kiadványt Salzburgban is terjesztenek már a migránsok között, a városban 1300 menekült kap szállást jelenleg.

Az év végéig Ausztriának 15 ezer helyet kell teremtenie a menekültek befogadására, jelenleg 73 ezer kérelmezőt helyeztek el, vagyis több mint kétszer annyit, mint tavaly. Csaknem hétezren vannak olyanok, akik arra várnak, hogy átmeneti szálláshelyről befogadóközpontokba kerüljenek. A kormány az állami tulajdonban lévő ingatlanokban, az osztrák vasúttársaság (ÖBB), az autópálya-felügyelet vagy az erdőgazdaság telepein helyezné el a menedékkérőket.

2014-ben 28 ezer, 2013-ban 17 ezer menedékjogi kérelmet nyújtottak be Ausztriában. A kormány 2015 végéig több mint 95 ezer benyújtott és mintegy 25 ezer elfogadott menekültkérelemmel számol.