A régi szép időket idéző telt ház várta a csapatokat a női kézilabda NB I szerdai játéknapján, a 14.forduló debreceni meccsén. A bajnok és listavezető Ferencváros, Magyarország legjobb és a világ egyik legjobb csapata vendégeskedett a Hódos Imre Sportcsarnokban. A Loki a 6. helyről várta az összecsapást és azt még a lelátón diskuráló hazai drukkerek is elismerték, hogy ezen a meccsen még a pontszerzéshez is óriási bravúr kell.
Kudor Kitti és Maria Garbuz próbálja feltartóztatni a fradista Szucsánszki Zitát – MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nagyjából a 10. percig bírta tartani a tempót a piros-fehérben játszó Debrecen a Ferencvárossal. Akkor egymás után kétszer is emberhátrányba került a DVSC, amit a bajnokcsapat villámgyorsan kihasznált és néhány perc alatt alatt négy gólos előnyre tett szert. A hazaiak becsülettel küzdöttek a folytatásban is, de nem nagyon tudtak betalálni a mozgékonyan és szervezetten védekező Fradi kapujába. Az első félidőben csak nyolc gólig jutott a Loki, míg a vendég együttes tizenötször talált be, amiből Hornyák Dóra egymaga hetet vállalt.
A folytatásban sem nagyon változott a játék képe. A debreceniek nem tudtak közelebb férkőzni a továbbra is magabiztosan kézilabdázó Fradihoz, sőt, a vendégek még növelni is tudták előnyüket. Hornyák Dóra végül tíz gólig jutott, a Ferencváros pedig 12 góllal, 30-18-ra verte a DVSC-t. Érvényesült a papírforma.
DVSC-TVP – FTC-Rail Cargo Hungaria 18-30 (8-15)
Hódos Imre Sportcsarnok, 2300 néző, játékvezetők: Bonifert, Oláh V.
DVSC: Horváth-Pásztor – Slakta 1, B. Klikovac 1, Karnik Sz. 2, Garbuz 3, Kudor 3 Szilágyi Á. – csere: Lajtos (kapus), Deszpotovics, Siska 4 (3), Marincsák, Sirián 2, Kelemen 2, Varsányi. Edző: Tone Tiselj
FTC: SZIKORA 1 – Kovacsicz 2, HORNYÁK D. 10, Szucsánszki 1, Szamoránsky P., Zácsik 2, Schatzl 3. Csere: Tomasevics (kapus), CIFRA 1, SZEKERES, Szarka, LUKÁCS 3, SZEKERCZÉS 5 (2), Pena 1, Mészáros R. 1. Edző: Elek Gábor
Kiállítások: 8, ill. 16 perc
Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2
MESTERMÉRLEG
Tone Tiselj (DVSC-TVP):
– A meccs elején jól védekeztünk, sajnos a folytatásban nem tudtuk ezt a szintet tartani. Sokat hibáztunk, ezért lett ilyen nagy a különbség, de a lényeg, hogy tanuljunk ebből a vereségből, mert Magyarország és Európa egyik élcsapata ellen játszottunk.
Elek Gábor (FTC):
– A támadójátékunk még nem az igazi, de a védekezésünk elsőrangú volt, így reális a különbség.
MTK Budapest – Dunaújvárosi Kohász KA 22-28 (14-12)
A tabella:
1. FTC-Rail Cargo Hungaria 14 meccs/27 pont
2. Győri Audi ETO 13/24
3. Dunaújvárosi Kohász 14/20
4. Siófok 12/18
5. Érd 13/16
6. DVSC-TVP 14/12
7. Ipress Center-Vác 13/12
8. Fehérvár 13/11
9. MTK Budapest 14/11
10. Mosonmagyaróvár 13/ 4
11. EUbility Group-Békéscsaba 12/ 3
12. Budaörs 13/ 0