Fehérbe öltözött a Nagyerdő: ezt hozta a tél a debrecenieknek

A padokon, ahol tavasszal egyetemisták tanultak, most vastag hó ül. Más zugokban, ahol a szerelem fűtötte a párokat, most olyan hideg van, hogy az már kevésnek bizonyulna. S a fák között, ahol nyáron a fesztiválok alatt gondtalan fiatalok szaladtak mámorosan az éjszakában, most nem is látnák, hová lépnek. Megannyi emléket őriz a hó, s talán nem mindegyik éli túl az olvadásig. Az igaziak azonban megmaradnak – s majd tavasszal visszatérve megkereshetjük őket.

Fotók: Szebellédi Soma

Fotók: Szebellédi Soma

Addig viszont örüljünk annak, amit végre elhozott nekünk a tél. A vizek teteje jéggé változott, kellő óvatossággal és felelősséggel akár járhatunk, hógolyózhatunk is rajta, de azért azt tartsuk észben, hogy a jég alatt víz van, méghozzá nem fürdőzésre alkalmas. (Bár ahhoz sem kell messze menni a Békás-tótól, hogy egy jólesőt melegedjünk a gőzölgő termálvízben, miközben a zord időjárás minden szépségét fázás nélkül csodálhatjuk.)

1
Különös élmény az is, ahogy a megszokott utak, ösvények egyszeriben eltűnnek előlünk, így bátorítva minket arra, hogy saját csapást találjunk a kopár faegyüttesek között. Ne feledkezzünk meg azonban a meleg innivalóról sem, hiszen a hóban lépkedve hamar kiszökik a meleg öltözetünk résein. S egyébként is: a szervezetnek szüksége van folyadékpótlásra.

Galéria megnyitása (36 kép )

Ha szeretne még havas képeket nézegetni, kattintson ide, ahol az éjszakai Debrecent mutattuk meg. Ha pedig arra kíváncsi, hogy fogadták a havat a debreceni állatkert lakói, akkor ide!