Kedden és szerdán mutatja be a Duna World a Debreceni Mozgóképkultúra Alapítvány és a Debrecen Televízió kétrészes, Emberebb ember című filmjét. Széles Tamás rendező-producer filmjének ötletét egy különleges cserkészvállalkozás adta: 2013-ban tizenkét országból 180 magyar cserkész gyűlt össze a Tisza folyónál, ahol tutajtúrán vettek részt. Így emlékeztek az első magyar cserkészekre, akik 1913-ban a Vág folyón túráztak.
Ma tizennégy országban működik magyar cserkészcsapat
Az alkotás célja nem a cserkészet történetének taglalása vagy a múlt boncolgatása, hanem a jelen bemutatása. Egyéni sorosokon keresztül ismerheti meg a néző az egyes országokban működő magyar cserkészetet. A Médiatanács Kollányi-pályázata által támogatott kétrészes filmsorozat a magyarországi, a Kárpát-medencei, valamint a diaszpórában élő harmad- és negyedgenerációs fiatalok életén keresztül mutatja be a cserkészek mindennapjait.
A magyar cserkészet a két világháború közötti időben élte fénykorát. Kitűnő módszernek bizonyult az ifjúság valláserkölcsi nevelésére és a Trianon utáni Magyarország nemzetközi kapcsolatainak építésére. Olyan jelentős személyiségek álltak a cserkészet mellé, mint gróf Teleki Pál miniszterelnök vagy Sík Sándor. A piarista tanár, költő egy jelmondatba sűrítve fogalmazta meg a magyar cserkészpedagógia alapelvét: “emberebb embert, magyarabb magyart nevelni”. A magyar cserkészetet a II. világháború után a Magyar Kommunista Párt megszüntette, de a Magyar Cserkészmozgalmat a határokon túl élő magyar diaszpóra közösségei éltették tovább. Ez volt az a szervezet, amely a fiatalokban megtartotta a magyarság iránt érzett szeretetet. Az így nevelkedett diaszpóra tagjai közül kerültek ki azok a vezetők, akik 1989-ben újjáélesztették a magyarországi cserkészmozgalmat.
Ma tizennégy különböző országban működik magyar cserkészcsapat. Nagy számban tevékenykednek Dél-Amerikában, az észak-amerikai kontinensen, Ausztráliában, Nyugat-Európában és a Kárpát-medence országaiban.
A filmen Széles Tamás rendező mellett dolgozott forgatókönyvíróként és szerkesztőként Vojtkó Ferenc, szerkesztőként Vida Gyula, operatőrként Renyó Norbert, Lakatos János és Máthé Gábor, vágóként Kapusi József, animátorként és zenei szerkesztőként Andriska János, hangmérnökként Molnár László, technikusként pedig Lakatos József.
Az Emberebb ember első részét december 22-én, kedden 17.50-től láthatják a Duna Worldön (ismétlés december 23., szerda, 7.40 ), a második részt pedig december 23-án, szerdán, ugyancsak 17.50-től (ismétlés: december 24., csütörtök, 7.40).