Elképesztő növekedést produkál a debreceni repülőtér

„A Debrecen Airport utasforgalmának szignifikáns növekedése januárban egyértelműen a stratégiai partnerünk, a Wizz Air bázisnyitásának köszönhető. 2015 decembere óta már Európa hat gazdasági és turisztikai szempontból is rendkívül fontos régiójával van közvetlen légi összeköttetése a cívisvárosnak” – értékelte az eredményeket Tamás László járatfejlesztési igazgató.

Fotó: dehir.hu

Fotó: dehir.hu

„Az új járatoknak köszönhetően idei évben jelentős turistaforgalom növekedést prognosztizálunk Debrecenben, illetve a kelet-magyarországi régióban. Növekszik a külföldi turisták által eltöltött vendégéjszakák száma és a szállodák kihasználtsága. A vendéglátóhelyek, a taxi- és más személyszállító cégek forgalma, valamint az áfa- és az idegenforgalmi adó bevételek is jelentősen fognak növekedni a régiónkban. Az idei évben is lesz új menetrend szerinti járata a Debrecen Airportnak, hiszen 2016. április 11-től a Lufthansa is járatot fog indítani Debrecenbe heti három alkalommal Münchenből, Németország harmadik legnépesebb városából” – tette hozzá Tamás László.

A járatfejlesztési igazgató szerint 2016-ban a debreceni az egyik legdinamikusabban növekvő regionális repülőtér lesz Közép- és Kelet-Európában.