Egyre kevesebb élelmiszert kell lefoglalni a piacokon

 A hivatal munkatársát azzal összefüggésben kérdezték, hogy a Nébih és az adóhatóság a múlt héten mintegy négy tonna zöldséget és gyümölcsöt, főleg narancsot semmisített meg a budapesti nagybani piacon.

A lefoglalt élelmiszerek mennyisége évről évre csökken: 2012-ben, amikor elkezdték a nagybani piacok ellenőrzését, még 60-100 tonna terméket kellett lefoglalni egy-egy alkalommal – hangsúlyozta, majd kiemelte azt is, hogy a szigorú ellenőrzésekkel a becsületes kereskedőket segítik a tisztességtelenül piaci előnyre törekvőkkel szemben.

 Helik Ferenc szólt arról is, hogy a lefoglalt élelmiszereket az egészségügyi kockázatok miatt minden esetben meg kell semmisíteni. Ezen eljárás mellett érvelve kifejtette, hogy az igazolatlan eredetű termékek fogyasztása még az állatokra is veszélyes lehet. Példaként említette azt az esetet, hogy egy vidéki állatkertben egy oroszlán elpusztult, miután gondozói egy út szélén talált szarvasmarhatetemet etettek meg vele.